Bede-Fazekas Csaba ünnepi albuma

Galambősz, idős úr fújja el születésnapi tortáján a kilencven gyertyát. Az apró lángok fényei egymásba kapaszkodnak, megvilágítják arcán az idő barázdáit és a csillogó, huncut szempárban visszatükröződik az Élet.

Bede-Fazekas Csaba Kossuth-díjas operaénekes és színművész olyan fénnyel ragyog az ünnepen, amilyen állócsillagként fénylik a magyar opera- és színjátszás egén. Bel canto. Énekstílusa a könnyed, lágy és kifejező hangképzés remeke. Az operairodalom legszebb szerepeit formálta tiszta hanggal, mély érzelmi átéléssel. Baritonját a világklasszisok sorában emlegetik.

Győr köztiszteletben álló díszpolgára, a város kulturális életének központi alakja, a helyi operajátszás meghonosítója, a színjátszás emblematikus és ünnepelt művésze, a Győri Nemzeti Színház örökös, ma is aktív társulati tagja. 

A művész 90. születésnapjára készült az ünnepi album. Ebből villantunk fel néhány részletet.

A nemzet Tiborca

Azért szerződtem egyéves kitérőre 1974-ben a debreceni Csokonai Színházhoz, mert lehetőséget kínáltak opera éneklésére. Mikor aláírtam a szerződést nem tudtam, hogy nemzeti operánkat, a Bánk bánt fogjuk bemutatni. II. Endre király szerepét kaptam meg, és mikor az első korrepetíciót meghallgatta a karmester, elismeréssel mondta: "Hol voltál eddig? Ilyen énekesekre van szükségünk."

Erkel Ferenc operájában II. Endrét, Petúrt és Tiborcot énekeltem a pályám során. A király a fenséges uralkodó, a hatalom jelképe; Petúr a lázongó nemes, a forradalmár; Tiborc az alázatos, de öntudatos szegény ember. Hogy mikor melyiket énekeltem, azon múlt, hogy melyik szerepre kellettem. Örülök annak, hogy a kritikusok meglátták, hogy önmagamat tudtam adni minden szerepemben. Sokat jelentenek azok a kritikák, amiket olyan zenekritikusoktól kaptam, akiket személyesen nem ismertem. Én nem látom magam a színpadon, csak azt tudom, hogy mindent megteszek, hogy megformáljam jellemeikben is a szerepeimet. Az énekesek általában csak arra koncentrálnak, hogy hibátlanul és jól énekeljék el a szerepet, számomra az is fontos, hogy életre keltsem az emberi karaktert.

Simon Boccanegra,
a szerepálom

Elhihető, hogy egy olyen embert, mint Boccanegra minden színésznek szíve vágya – színpadon –, különösen a gyönyörű és kifejező Verdi-muzsikával együtt megjeleníteni. Már-már úgy látszott, nekem ez nem fog sikerülni, hiszen közel 70 éves voltam, mikor a véletlen szerencse a segítségemre sietett. 2002-ben felkérés érkezett a Szegedi Nemzeti Színháztól az opera címszerepének eléneklésére. Ameliát Králik Szilvia, Fiescót Rácz István, Paolót Réti Attila, Gabriele Adornót Urbán Nagy Róbert énekelte, vezényelt Pál Tamás és Bartal László, a rendező Kovalik Balázs volt. Az előadás szép sikert aratott és az évben elhoztam Szegedről a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat. Sajnos az előadásról készült egykamerás felvétel használhatatlan, egy jelmezes koncerten készült felvételen maradt meg Boccanegra ismert Békedala:

Patricius, plebejus! Rossz úton tévelyegtek!

Vad ősök gyűlölsége feltámadt népem benned!

Míg szárazföld és óceán rád vár, hogy leigázzad, ön véred ellen lázadsz, hazádat rombolnád, hazádat rombolnád!

Áldott e föld, a bölcsőnktől a sírunkig véd és táplál, mint Kánaán oly gazdag és szebb a nagyvilágnál!

Csillag, mely óv a tengeren, vádolva minket kérd: miért nincs a földön béke, az ember miért ont vért, miért ontunk annyi vért.

Művészi hitvallás

Valószínű, hogy hivatásom miatt én a zenét érzem a legkifejezőbb, a leghatásosabb, a legmagasztosabb művészetnek, mit ember valaha alkotott. Talán azért, mert nem kényszerít csupán egyetlen objektív alkotás szemléletére, vizuális élvezetére, hanem a sokféle hangszer csodálatos hangján, csodálatos harmóniával lelkünket a végtelenbe repíti. Ha megszólal bennünk az a bizonyos belső húr, és talán még egy könnycsepp is kicsordul a szemünkből, akkor biztosak lehetünk abban, hogy katarzisban volt részünk – függetlenül elméleti határoktól, izmusoktól. Nem véletlen, hogy egyik kedvenc íróm, Kurt Vonnegut – német származású amerikai író – a következőkre ragadtatta magát: "Egyetlen dologra volt szükségem, hogy higgyek Isten létezésében: zenére."

Búcsú az operától

Amikor 83 éves lettem, úgy döntöttem, hogy elbúcsúzom az operaénekléstől. Erre nagyszerű lehetőséget kaptam mind a Győri Nemzeti Színház, mind az operaház vezetőségétől. Győrben a Traviata Germont Györgyével, Budapesten a legtöbbször énekelt szerepemmel, Bánk bán Tiborcával búcsúztam a műfajtól és a közönségtől. Nem azért, mert elfogyott a hangom vagy az állóképességem — hanem talán éppazért, mert még nem. A legutolsó fellépésemen is képes voltam olyan erővel és intenzitással énekelni, amit a szerep megkövetel. Nem akartam megvárni, hogy küszködve, fáradtan, hanyatló művészként hagyjam abba az éneklést.

Díjak

• 1985: Várady-díj
• 1989: érdemes művész
• 1989: Megyei Művészeti Díj
• 1990: Szent László-díj
• 1992: Győr Kultúrájáért
• 1995: Szent István-díj
• 1998: Győri Nemzeti Színház örökös tagja
• 2002: Győr Város Díszpolgára
• 2002: Dömötör-díj, Szeged
• 2004: Kormos István-díj
• 2007: Győr Művészetéért díj
• 2009: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
• 2011: Magyar Köztársaság Kiváló Művésze
• 2013: Életműdíj – Musica Hungarica Kiadó
• 2014: Szent István-díj
• 2014: TAPS-életmű díj
• 2015: Kossuth-díj
• 2021: Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában

Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész

Csabáról egész biztosan a hűség, a méltóság jut mindannyiunknak eszébe vitathatatlan operaénekesi, színészi kvalitása mellett! Ma ugyan látszólag nem divatosak ezek a fogalmak, így aztán nincs is "hírértékük"! Minimum lárvákat és bogarakat kell mosolyogva falatozni, hüllőket szakmányban simogatni, hogy az "ezerfejű szörny" kegyeibe fogadjon… De lelkünk mélyén mégis sokan tudjuk, érezzük, hogy a maradandó érték valahol máshol keresendő! Oly kevés tehetség neve mellé sorakoztatható e két gyönyörű szó: hűség, méltóság. Bede-Fazekas Csaba neve mellett mindig ott voltak és ott lesznek!

Tokody Ilona, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész

Bede-Fazekas Csaba az abszolút Verdi-bariton, akit Verdi Magyarországra álmodott! Ha Olaszországban születik, úgy hívják: Mattia Battistini vagy Ettore Bastianini vagy Piero Cappuccilli! Gyönyörű, szívet melengető, bársonyos hangja minden regiszterben kiegyenlített. Az olasz énektechnika, a bel canto nagymestere! Nagy tisztelői vagyunk, férjemmel, Muskát András Zoltán tenorral mind művészileg, mind emberileg. Csaba hangja egyszerre hajlékony, ha kell, férfiasan erőteljes, expresszív, érzelemtől gazdag. Előadásmódja mindig őszinte és igaz. Intenzív és kifejező.

Tordy Géza, Kossuth-díjas színművész, rendező

Él Győrben egy nagyon sokak által rajongott, elragadó művész. Lokálpatrióta, de az egész ország színház- és zenerajongói mégis ismerik. Bede-Fazekas Csaba! Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy több mint tíz éven keresztül minden alakítását láthattam, hallhattam mint a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője – nem hencegés, csak ismeretségünk apropója. Elragadó ember, kolléga, mindenki pajtása, apja; a színházat szerelemmel szolgáló varázsló!

Medveczky Ádám, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Prima Primissima díjas karmester

Általában a romantikus operák indulatos, szenvedélyes bariton hőseit elevenítette meg. Ezért is volt megható számomra a Varázsfuvola Öreg pap szerepében. Ott a bölcs erős nyugalmával hirdette az igét, a hitet, a humánumot. Érdekes kirándulást tett Puccini Turandotjában; az eredetileg karakter tenorra írt Altoum császár szerepét bízták rá. Csaba a maga művészi eszközeivel meggyőző alakítást nyújtott abban is. Sokoldalú művész, otthon van minden műfajban. Különböző gálakoncerteken közvetlen tanúja voltam, milyen finom ízléssel és színesen énekel operetteket.

Nagy Balázs, színművész

A mai napig képes megteremteni a pillanatot a jelenlétével, uralja a színpadot. Számos darabban volt szerencsém együtt játszani vele. Számtalanszor néztem őt a nézőtérről, a takarásból vagy a zsinórból. Ő nem kolléga. Példakép, tanító, barát. Színházi nyelven Bölény. Belőle nincs még egy. Ő maga a Győri Nemzeti Színház. Rajongom azokat a pillanatokat, amikor ketten vagyunk az öltözőben és mesél. A régről. Imádjuk a humorát. Sokak számára kívülről furcsa lehet az a közvetlenség, ahogy velünk bánik. De számunkra ez óriási megtiszteltetés. Hihetetlen öniróniája van. Egyszer feldobta, hogy neki a Kossuth-díjat maga Kossuth ígérte meg. Nekünk se kellett több. Ugrattuk, hogy Cleopátra élőben tényleg olyan szép volt-e? Vagy, hogy a dinoszauruszhús sülve vagy főve volt finomabb? Persze ilyenkor óriásiakat röhögünk, de ő képes fölétromfolni azzal, hogy meglátjuk, egyszer elmeséli, milyen volt közvetlen közelről az ősrobbanás

Bellai Eszter, magánénekes, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja 

A gondviselés úgy hozta, hogy többször énekeltünk együtt apa-lánya szerepkörben – a Rigolettóban, az Aidában és a Nabuccóban. A próbafolyamatok alatt igyekeztem hozzá felnőni, ellesni azt a manírok nélküli egyszerűséget, ahogyan ő a színpadon létezett. Kihozta belőlem a legjobbat, az ösztöneim mellette jól működtek, hagytam, hogy vezessen, így a közös munka folyamán hamar megtapasztalhattam, milyen érzés az, amikor csak mi vagyunk és a zene eggyé válva a szereppel. Hihetetlen érzés volt, mintha egy burokban lettünk volna! Akkor már tudtam, hogy a szó igazi értelmében partnerek vagyunk. A varázslat hatott nemcsak a közönségre, de az akkori vezetőinkre és rendezőinkre is, így meghatározói és alakítói lehettünk a győri opera aranykorának. 

1984

A Bánk bán Győrött

Bede-Fazekas Csaba, Petur alakítója olyan értékes hang birtokosa, olyan művészegyéniség, akivel a magyar operakultúrának számolnia kell, és akire számítania lehet. (a. i.)

Film Színház Muzsika, 1984. 07. 14./28. szám

1995

Szűnni nem akaró ünneplés

A nagy sikerű koncert kellemes meglepetése volt a két színészgyermek, Bede-Fazekas Annamária és Bede-Fazekas Szabolcs közreműködése. Csala Benedek és a szabadtérre próbált alkalmi zenekara önálló programjával és kísérőzenéjével is méltán érdemelte ki a lelkes közönség vastapsát, csakúgy, mint Bede-Fazekas Csaba szűnni nem akaró ünneplését. (B. Kóbor László)

Kisalföld, 1995. 07. 01.

1997 

A Gilda papája 

Bede-Fazekas Csaba legerősebb pillanata az, amikor aggódva, megtörten keresi a lányát. Ennél több már nem jön, nem kapaszkodik magasabbra, ezért Rigoletto nem esik nagyot, megmarad peches öregúrnak, aki az élet által elkényeztetettbe kötött bele. Nem kerekedik ki az alakítás, bár ez csak azért panaszolható föl, mert Bede-Fazekas Csaba és mellette a Gildát éneklő Bellai Eszter játéka és éneklése legalább egy osztállyal a többiek szintje fölött van. (Fáy Miklós)

Népszabadság, 1997. 10. 01./229. szám

2010

Tanítani nem lehet, csak csodálni

Döbbenettel állok Bede-Fazekas Csaba produkciója előtt. A hetvenhetedik (nem elírás: 77.!) életévében járó művész teljes mértékben fiatalos mozgással, intakt hangon, a drámai kifejezőerő maximális birtokában szólaltatja meg a kényes fekvésű és súlyos szólamot. Külön esszét lehetne írni Bede-Fazekas előadói koncentráltságáról, a szavak súlyának hangi megjelenítéséről. S ő az egyetlen a színpadi főszereplők közül, aki tisztában van a pódiumi gesztusrendszer alapkövetelményeivel. Takarékos mozdulatokkal dolgozik, de minden rezzenése a drámát szolgálja. Ahogyan csak ránéz a bábkirály V. Lászlóra, már tudjuk, Hunyadi sorsa eldőlt. Olyan alakítás ez, amelyet tanítani nem lehet, csak csodálni.

Café Momus (internetes komolyzenei magazin), 2010. április 2.